Névadónk

Néprajzkutató, muzeológus, a történettudományok (néprajz) kandidátusa (1978). Legfőbb kutatási területének a népi kerámia, a népviseletek, a népművészet és a gyermekélet számított. Kresz Mária, vagy ahogy a hozzá közel állók szólították: Panni (vagy életkortól függően Panni néni) egyike volt a magyar néprajztudomány európai léptékű kutatóinak, akinek "európaisága" szinte már a családi hátterében fogant, hiszen az eredetileg németajkú család csak három generációval korábban települt le Magyarországon. Nagyapja, dr. Kresz Géza orvos az országos mentőszolgálat alapítójaként vált ismertté, apja, Kresz Géza pedig hegedűművészként. Mivel szüleit, apját és anyját (Norah Drewett angol zongoraművésznőt) a hivatása éppen Berlinbe szólította, Kresz Mária is itt született. Iskoláit Bécsben és Torontóban végezte, ennek következtében anyanyelvi szinten beszélt németül, angolul és magyarul. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol történelmet, régészetet és néprajzot hallgatott. Az utóbbit olyan professzoroktól, mint Györffy István vagy Viski Károly. A kalotaszegi Nyárszón kezdett gyűjteni az 1940-es években, és bár később más tudományterületek felé fordult, a gyermekélettel, a belenevelődéssel kapcsolatos kutatása, a szociális érzékenység élete végéig meghatározó maradt. (Nyárszói gyűjtéseinek egy részét az 1970-es években Chicagoban jelentették meg angol nyelven egy hagyományos neveléssel foglalkozó kötetben, amelyben Kresz Mária egymaga képviselte az európai kutatókat.)

1943-ban került a Néprajzi Múzeumba, ahol 46 éven keresztül, 1989-ben bekövetkező haláláig dolgozott, még nyugdíjba vonulása - 1981 - után is, tudományos főmunkatársként. Kezdetben a népviseletek iránt érdeklődött, ennek eredményeként jelent meg első, komoly szakmai feltűnést jelentő könyve, a Magyar parasztviselet (1820-1867), magyar és német nyelven, a 19. század első feléből származó metszetekkel. Természetesen később sem szakadt el a népviselet témájától, hiszen a palóc ködmönökről (1976), a bőrmunkákról vagy a népi szűcsmunkáról írt értekezései és könyvei (1979) mindmáig a téma legforgatottabb összefoglalásai, de kutatásai más irányt vettek. 1989-ben ugyan még egyszer visszatérhetett ehhez a szakterülethez, amikor több hónapot töltött Kanadában, ahol a torontói National Museum of Canada vezetőinek meghívására az erdélyi néprajzkutató Szentimrey Judittal közösen módja nyílt az intézmény komoly értéket képviselő moldvai viseletanyagának áttekintésére és feldolgozására.

Az 1940-es évek második felében a Néprajzi Múzeum Kerámia Gyűjteményének vezetésével bízták meg, és ez a tény alapvetően befolyásolta további pályáját. Ettől kezdve a magyar népművészet történeti rétegei, kialakulása mellett egyre inkább a fazekasság kérdései kezdték izgatni, és a gyűjtemény rendszerezése és feldolgozása közben a fáradhatatlan gyűjtésre és az írásra is maradt ideje. Az 1960-ban megjelent Fazekas, korsós, tálas c. cikke újszerű kérdésfelvetésével, a technológia fokozott fókuszba emelése révén szemléletváltást eredményezett a népi kerámia kutatásában, miként az Igaz Máriával együtt írt, 1965-ös, A népi cserépedények szakterminológiája c. munkája a muzeológiában. Számtalan nagy jelentőségű kiállítása eredményeit is beleírta az 1978-ban megvédett, A magyarországi fazekasság c. kandidátusi értekezésébe, amelynek csupán a gyűjtés történetét összefoglaló fejezete került kiadásra a Néprajzi Értesítő 1979-ben megjelent számában, amely az addigi műveinek könyvészetét is tartalmazza, a teljes munka megjelentetésével azonban a szakma mindmáig adós maradt.

A megjelent szakcikkek és szakkönyvek mellett Kresz Mária muzeológiai munkája is egyértelműen korszakos, egészen kiemelkedő volt, hiszen a számtalan népművészeti és fazekas kiállítás mellett a Néprajzi Múzeum kerámia gyűjteményének későbbi rendjét, a műtárgyak tárolási módját is ő alakította ki, s közben fáradhatatlanul gyűjtött. Az 1980-as évekre mintegy megháromszorozódott a második világháború előtt itt őrzött tárgyak száma, s a közel 20 ezer fazekasmunka mintegy kétharmada az ő munkásságának eredményeként került be a múzeumi gyűjteménybe. Pótolhatatlan lenne az a sok ezer helyszíni fényképfelvétele is, amelyet a Néprajzi Múzeum fotógyűjteménye őriz. Nyugdíjba vonulásakor kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1985-ben pedig sokoldalú, eredményekben gazdag tudományos tevékenységéért a Magyar Néprajzi Társaság a Györffy István emlékéremmel tüntette ki.

Kresz Mária ugyanakkor nem csupán tudósként, kutatóként, hanem a népművészeti és népi iparművészeti mozgalom fáradhatatlan szervezőjeként is ismert volt. Könnyen és jól írt, ezt számtalan szakcikke mellett az ismeretterjesztés terén végzett munkássága is bizonyítja. Úgy vélte, hogy nem elég a múlt emlékeit összegyűjteni és megőrizni, ennek csak akkor van értelme, ha ezzel közvetlen célokat is szolgál. Az 1950-es évek elején egyik legfőbb szervezője volt a Háziipari Szövetkezetnek, amely az akkor még dolgozó kézműves mesterek felkutatásával és támogatásával vívott ki magának kétségtelen rangot, és ebben Kresz Máriának rendkívül hangsúlyos szerepe volt. Nem véletlenül nevezték őt a Fazekasok Nagyasszonyának. A Népművészet Mestere cím létrehozásában is aktívan közreműködött. Ebből a szemléletből fakadóan szívesen írt gyermekeknek szóló, mondókákat közreadó könyveket (Találós kérdések könyve; Húzzad, húzzad magadat; Butella Bálint és Pörső Örzse lakodalma). Mindvégig izgatta a népművészet motívumkincse, ennek eredményeképpen állította össze a Virág és népművészet c. kis könyvét, amely 1976-ban jelent meg. Életének utolsó befejezett és kiadott munkája a szüleinek életpályáját felvázoló, családi indíttatású, angol nyelvű könyv Kresz Gézáról és Norah Drewettről. Életművének mintegy lezárásaként jelent meg már halála után a fazekasságról írt fejezet a Magyar Néprajz könyvsorozat harmadik kötetében, a Kézművesség-kötetben, illetve A magyar fazekasművészet című könyve, a Kárpát-medence fazekasságának egyik legalapvetőbb összefoglalása.

Legfontosabb művei: Magyar parasztviselet (1813-1867), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1956; Fazekas, korsós, tálas, Ethnographia 1960:297-374; (Igaz Máriával együtt) A népi cserépedények szakterminológiája, Néprajzi Értesítő, 1965:87-132; Népi szűcsmunka, Budapest, Corvina Kiadó, 1979; A csákvári fazekasság, A Fejér megyei Múzeumegyesület kiadványai 1., Székesfehérvár, 1987; Agyagművesség, in: Magyar Néprajz 3. Kézművesség, Budapest, Akadémiai Kiadó1991; Magyar fazekasművészet, Budapest, Corvina-Forum, 1991